Második alkalommal volt szerencsénk eljutni Bösztörpusztára. Mint korábban is (írásunk: ITT!),
uticélunkat kedves és ötletes táblák jelezték, hivalkodó transzparensek
helyett szerény iránymutatás. Nem akarja senki sem a pénzünket
elcsalni, agyonreklámozott vacakkal, csak az jut el a Programra, aki
kifejezetten oda igyekszik. Hol van a „Tábor”? Ott,
ahol magasan kavarog a por a százezres tömeg feje felett. Leírhatatlan
látvány a távolból, rögtön megérezni az erőt, ahogyan a sokaság
hömpölyög végeláthatatlan sorokban. Magyarország,
ezek a lábak nem tipornak, hanem gyökeret eresztenek benned, itt
szökken szárba valami, itt fog kihajtani a magyar jövő!
Kicsit
tűnődve járjuk az ösvényeket és azon csodálkozunk, hogyan lehetséges
az, hogy nem futunk bele senkibe és minket is elkerülnek a megszokottá
vált súrlódások. Százezer ember, és elfér mindenki, az amúgy szűköcske
csapásokon is. Mindenki tudja merre halad, és ebbe még beleszámolja
(ráhagyással) a szembe jövőt is. Működik. Csoda ez így magában is.
Az
igazi csoda azonban a fák alatt fogad, igazi vásári forgatag, idegen
árusok és idegen mihasznaságok nélkül. Csak a legjobb mindenből, nem
győzzük befogadni a formákat, a színeket, az anyagokat és az illatokat.
Itt a kereskedők nem kínálják, hanem bemutatják portékáikat. Tisztes
mesteremberek és mestermunkák. Ahogyan azt kitanulták, ahogyan azt
tovább fogják adni. Ahogyan ezt kell.
A
programok tárháza kimeríthetetlen, valós időben adnak hozzá még
valamit, még valamit, és még valamit. És mi csak megyünk, egyik
helyszínről a másikra, és tanakodunk: a jobbnál jobb előadások és
bemutatók közül, hol tudunk valamivel többet kapni, mert a
felejthetetlen élmény mindenhol biztosított.
Érdekes része volt a MOGY-nak, mikor a hangosbemondó figyelmeztette a jelenlévőket egy erős vihar közeledésére. 90 km/h
szél, eső és jég. Riasztóan hangzott. Mi történt? Semmi! A mesterek
összébb húzták a kosaraikat, dobozaikat és ezt-azt letakartak. Mi,
látogatok csak ácsorogtunk és vártuk, hogy mindezek el legyenek
rendezve, sétálgattunk és segítettünk, tudásunk szerint.
Meglepetésünkre, senki sem kezdett beöltözni, ernyővel hadonászni,
pánikszerűen a kocsik irányába sietni. Megértettük,
hogy most, akik itt vagyunk, tudunk már valamit a természetről: Ő
irányítja az életünket, és mi csak annyit tehetünk, hogy alávetjük
magunkat az akaratának. Akár esőt hoz nekünk, akár nem.
www.felelet.blogspot.hu