Már itthon is feltűnt, hogy “mást
csinálnak”. De 10 ezer kilométerre kellett utazniuk, hogy el is higgyék.
Az egyik búcsúcikk szerint: “Az öt magyar fiú az év legnépszerűbb
ausztrál együttese volt…”. Gyakorlatban? Szabadtéri fesztiválok. Nem
Woodstock-jelleggel. 30-50 ezer fiatal, saját rendjüket biztosítva.
Rendzavarás nem volt. Csak siker. És a listavezetők: Kinks, Free – és a
Syrius Kőbányáról. Ismételtetés, program végkimerülésig, ráadásnak még
egy kis jam session. “Karácsonyi ajándékul” küldték utánuk első 36
perces nagylemezüket. A második, a Széttört álmok című már készül a mű
félig jazz-szvit anyagából. És anyag a harmadikhoz is van. Először
Ausztráliában jelenik meg, majd Észak-Amerikában és Angliában. Ez az
első eset, hogy magyar zenekar angol nyelvterületen saját számokból
angol nyelvű nagylemezt ad ki. És a “ráadás”: Pataki Laci több dalát
ausztrál együttesek dolgozzák fel és adják ki lemezen. Az út eredménye? –
Legjobban talán Charles Fischer, az együttes ottani menedzsere és
segítője foglalta össze: – nem magnót és tévét hoztak haza, hanem a
sikert, a magyar könnyűzene szinte példátlan méretű elismerését… Másik
fokmérő: P. Sculthorpe, a legnevesebb modern komolyzeneszerző a nyolc
éve épülő, mesepalotaszerű sidneyi opera megnyitóelőadásán, 1973-ban a
Syriusra szeretné bízni saját nyitózenéjének előadását. Hasonló ötlet: a
Széttört álmok szvitzenéjére, amelyre Canberrában balettet komponáltak
és be is mutatták, a Pécsi Balett közreműködésével érdemes lenne műsort
készíteni – piac lenne rá.
Dióhéjban ennyi. És rengeteg élmény, látnivaló (film), valamint zenei
tapasztalat. Erről bővebbet a mihamarabb várható itthoni koncerteken…
Eredetileg megjelent: 1972 január, Ifjúsági magazin.
A dokumentum Kutasi Sándor gyűjteményéből származik. Köszönet érte.
Újraközölve: 2010.01.13.
A dokumentum Kutasi Sándor gyűjteményéből származik. Köszönet érte.
Újraközölve: 2010.01.13.
Szatmári Jenő István