Volt egyszer egy újságíró, aki
végigélte az előző rendszer végét, az új rendszer kezdetét, sőt,
tevékenyen részt vett az első két, hmm, másfél, kormány életében. Aztán
elege lett és kilépett az egészből. Szó szerint az egészből, ugyanis
öngyilkos lett...
Amennyire tudom, nem is egyszer. Saját állítása szerint mondjuk úgyis mindegy volt már neki, ugyanis vagy ez, vagy elviszi a betegsége, vagy kedves úriemberek látogatják meg, amiatt, amit a könyvében leírt. A Majdnem halott... –ban kissé más szemszögből „csodálhatjuk” végig a rendszerváltás első néhány évét. Nem annyira történelem-könyv-szagú a dolog, hanem egy olyan ember naplójára hasonlít, aki annak a bizonyos rotyogó üstnek a közelében tartózkodott, és talán fél szemmel látta, hogy ki mit vett ki, vagy dobott bele.
Amennyire tudom, nem is egyszer. Saját állítása szerint mondjuk úgyis mindegy volt már neki, ugyanis vagy ez, vagy elviszi a betegsége, vagy kedves úriemberek látogatják meg, amiatt, amit a könyvében leírt. A Majdnem halott... –ban kissé más szemszögből „csodálhatjuk” végig a rendszerváltás első néhány évét. Nem annyira történelem-könyv-szagú a dolog, hanem egy olyan ember naplójára hasonlít, aki annak a bizonyos rotyogó üstnek a közelében tartózkodott, és talán fél szemmel látta, hogy ki mit vett ki, vagy dobott bele.
A google-ben keresgélve érdekes dologra lettem figyelmes. Egy másik
könyvét, amit 1956-ról írt, sokkal többször idézik, veszik elő, mint
ezt. Pedig ha valaki ezt elolvassa... Nos, rájön, hogy ha csak fele
igaz annak, amit leírt, akkor valóban volt rá oka és hajlama is egy
maréknyi embernek, hogy eltegye az írót láb alól. És az a maréknyi
ember a mai napig közel áll a politikához, netán még vezető személyiség
is valamelyik pártban. Ennek ismeretében érdekes, hogy ez a könyv
eltűnt a süllyesztőben, a másikról pedig a mai napig vitatkoznak. A
könyv nem kifejezetten 1989-ről szól, sőt, ’89-ből kevés jelenik meg
benne, viszont annak utóhatásairól, az utána eluralkodó káoszról annál
több derül ki belőle. Azt mondom káosz, és ezért gondolom sokan
húzogatják a szemöldöküket. Ne tegyék, a káosz természetes velejárója
egy új rendszer felépülésének. Viszont ebben a könyvben vannak olyan
részletek, amik talán segíthetnek, így utólag, átlátni ezt a katyvaszt.
Néhol még az is felsejlik, hogy kik és mit kevergettek, hogy végül jól
jöhessenek ki az egészből.
A Majdnem halott...-ban szó esik a bősi vízlépcsőről, arról a propagandáról, amivel azt körülvették. Valamint néhány olyan tényről, amit jótékony kezek a feledésbe taszítottak, mielőtt azok megakadályozták volna a vízlépcső létrejöttét. Találunk néhány fejezetet arról, hogyan folyt valójában a taxisblokád, és ki irányította azt. És arról is, milyen az, amikor még a titkosszolgálat sem tudja, hogy ki hallgatja le az embert az ő technológiájukkal.
A könyv nagyobb része a politikai csatákról szól. Arról, hogyan hiszi el, a koránt sem naiv újságíró, előbb az egyik, majd a másik pártnak, hogy az lesz a helyes út amin ők járnak, és hogyan csalódik újra és újra ezekben a rögös, és egyáltalán nem egyenes utakban.
A Majdnem halott...-ban szó esik a bősi vízlépcsőről, arról a propagandáról, amivel azt körülvették. Valamint néhány olyan tényről, amit jótékony kezek a feledésbe taszítottak, mielőtt azok megakadályozták volna a vízlépcső létrejöttét. Találunk néhány fejezetet arról, hogyan folyt valójában a taxisblokád, és ki irányította azt. És arról is, milyen az, amikor még a titkosszolgálat sem tudja, hogy ki hallgatja le az embert az ő technológiájukkal.
A könyv nagyobb része a politikai csatákról szól. Arról, hogyan hiszi el, a koránt sem naiv újságíró, előbb az egyik, majd a másik pártnak, hogy az lesz a helyes út amin ők járnak, és hogyan csalódik újra és újra ezekben a rögös, és egyáltalán nem egyenes utakban.
Mivel egy újságíró keze munkája, mondhatni „nagy műve” ez a könyv, így a
stílusával nem lehet bajunk. Könnyen érthető, ahol kell, szellemes,
ahol kell, lelombozó. De mindenképpen elgondolkodtató. Beszerezni
viszont nem lesz olyan egyszerű. 1995-ben adták ki, azóta csak
antikváriumokban, esetleg néhány könyvtárban található meg. Viszont aki
kíváncsi arra, hogy látta és meséli el azt a korszakot egy olyan
újságíró, akinek már nem volt érdeke hazudni, annak megéri előkeríteni.
Nem fog csalódni.
Szerző: Baranyai Richárd
Forrás: pszeudo.hu